A hangrestaurálás - a régi felvételek digitalizálása az MTVA Zenei Hangtárában

Az alábbi, 2019 júliusában megjelent cikk az MTVA Zenei Hangarchívumának hangrestaurációs és digitalizációs munkáját ismerteti.

Kemény Egon zeneszerző 2019-ben kiadott – az MTVA támogatásával – „Hatvani diákjai” (1955) és „Komáromi farsang” (1957) dupla CD-albumai megjelenéséhez is kapcsolódik. Az eredeti rádiófelvételek az MTVA Zenei Hangtárának féltett kincseihez tartoznak, a korszerűen felújított darabok most már műsorba szerkeszthetőek lettek és CD-n megvásárolhatóak.

A Rádióarchívumban modern technikával történik a régi hanganyagok restaurálása.

A szennyeződések eltávolítása után a digitalizáció, majd a hanganyag megtisztítása következik. A Rádióarchívumban a restaurálás 1995-től zajlik. Az ehhez szükséges eszközök beszerzése, a technológiai folyamat kidolgozása 2000-ig megtörtént. A munka minőségét mutatja, hogy a vietnami tévétől, a Bayerische Rundfunktól (Bajor regionális közszolgálati médium), de a BBC-től is jártak Magyarországon szakemberek, hogy a módszereket és a modern eszközöket tanulmányozzák.

A képkockákat filmszalagra rögzítik. Hasonlóan történik ez a hanggal is: valamilyen hordozóra (régen lemez, optikai szalag, mágnesszalag, CD stb.) rögzítik a hangot.

A restaurálás első része a mechanikai előkészítés. A hanghordozót olyan fizikai állapotba kell hozni, hogy a hang lejátszható legyen. Szemrevételezés, a sérülések detektálása után lemezek esetében ez történhet ultrahangos tisztítással, a lakkréteg helyreállításával, illetve a barázdákból el kell távolítani a szennyeződéseket. Ennek szintén több módja van, desztillált vízzel vagy speciális tisztítóhabbal végezhető.

Szalagok esetében egészen más a helyzet. Vannak olyan típusok, melyek a nedves levegő hatására lejátszhatatlanná válnak. Ezeket először „ki kell sütni”, azaz 53 Celsius-fokon 5 órán keresztül inkubátorban szárítani ahhoz, hogy a lejátszáshoz megfelelő legyen a szalag minősége.

A tisztítás után következik a digitalizáció, azaz a hang digitális átjátszása és eltárolása. Ehhez természetesen le kell játszani a hanghordozókat, amihez megfelelő berendezésre van szükség. A hasznos hanganyagot veszik föl a szakemberek számítógéppel – a hasznos területen kívül kis elő-és utózajjal -, ami éppen olyan egyedi a hanghordozók esetében, akár az embereknél az ujjlenyomat.

Az archívumban nem a lehető legjobb minőség előállítása a cél, hanem az eredetit leginkább megközelítő állapot reprodukálása. Vannak olyan hanghordozók, például a lakklemezek, melyekből egy-egy darab található az archívumban, tehát ezek kordokumentumok, melyek az adott kor technológiai fejlettségéről is információval szolgálnak.

Ezért kell szem előtt tartani a restaurálás etikáját. A folyamat során szoftveres eszközökkel kitisztítják a hangzást: eltávolítják a zörejeket, sercegést, recsegést és a hangfelvételi hibákat. De a félbehagyott levegőt vagy az elfojtott köhögést – mivel ezek részei az eredeti felvételnek – nem tüntetik el, jóllehet a technológia ezt lehetővé tenné. A restaurálás következtében a beszéd is érthetőbbé válik, plasztikusabb lesz a hangzás.

A zajcsökkentés valamilyen szinten természetesen automatizálható, de akárcsak a filmek esetében, nem szabad túl érzékenyre állítani a szoftvert, nehogy hasznos terület vesszen el a hangból. Így viszont csak a nagy hibák tűnnek el a felvételről, a többi a szakemberek tudásán és érzékenységén múlik.

S hogy mi történik manapság a Rádióarchívum műhelyeiben? A normál 78-as lemezek megmentése, illetve a filmek hangjának restaurálása zajlik.

Forrás: https://www.hirado.hu/kultura-eletmod/teveradio/cikk/2019/07/23/uj-kephez-uj-hangot-adunk