google-site-verification=bV-viKu9KlnD_SbnPq6XzIOJ7DVw0ZOFzJpZ34nwZFQ
Menü

AKIK MARADTAK

AKIK MARADTAK

Az Oscarra jelölt magyar film a Dunán
Kemény Egon – B. Radó Lili: „Derűvel dallal…” című kórusművének (1954) rövid részlete felhasznált zeneként szerepel a filmben,
amelyet az MTVA Zenei Archívumában meghallgatva választott ki Tóth Barnabás rendező filmjéhez, több más szerző felvétele közül.

KEMÉNY EGON: Gyermekjákékok című CD albumán megjelent a teljes dal eredeti rádiófelvételének hangrestaurált és digitalizált felújítása.

***

Tóth Barnabás Oscar short-listig jutott csodálatos alkotását, az Akik maradtak című filmet május 17-én, 21:15-től mi is megnézhetjük a Dunán.

Újabb magyar film a Duna műsorán, méghozzá nem is akármilyen! Tóth Barnabás komoly témát feldolgozó, mégis életigenlő alkotása, az Akik maradtak egészen az Oscar-díj ajtajáig jutott, bekerült a short-listbe is. Most pedig a május 17-én, 21:15-től mi is megnézhetjük.

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjének főszereplői, a Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és Szőke Abigél (fotó).

1948, a háború utáni Magyarország. Aladár, a nőgyógyász szinte robotként, precízen, de minden lelkesedés nélkül végzi munkáját az egyik kórházban. 1944 vészterhes napjaiban elvesztette feleségét és gyermekeit, azóta céltalanná vált számára az élet. Egy nap a sors elé sodorja Klárát, a 16 éves kislányt, aki hasonló körülmények között vesztette el szüleit és testvérét. A két magányos, súlyos traumákkal terhelt ember egymásra találásának szívszorító története ez a film. Mindketten sokat veszítettek, és mindketten új életet kezdenek, miközben az idő múlásával a körülöttük lévő világ újra veszélyessé válik. Vajon túl lehet-e élni a múlt és a jövő tragédiáit, ha összekapaszkodnak azok, akik még megmaradtak?

Mi? Mikor? Hol? Akik maradtak, május 17-én, 21:15-től a Dunán!

A film a vetítés után 7 napig megtekinthető Médiaklikken!

Forrás: https://ridikul.hu/cikk/2020/05/16/akik-maradtak/

***

Akik maradtak

Keresés