CRITIKAI LAPOK 2019 03-04 Fittler Katalin
Hanghordozóváltás: Kemény Egon két rádiós daljátéka CD-albumokban
A hangrögzítés, felvétel-készítés kezdetei óta felgyűlt dokumentumokat hangarchívumok őrzik. Az őrzésnél hasznosabb az ismételt használatba vételük, alkalmankénti felidézésük, újrajátszásokkal való életben tartásuk. Természetesen módjával, hiszen folyamatosan gyűlnek az anyagok.
A Magyar Rádió hangarchívumának kincsei elvileg mindmáig felhasználható a műsorkészítésnél, azonban – ismerve az aktuális műsorstruktúrákat – elenyésző a felhasználás mértéke. Éppen ezért nagy öröm, ha digitalizált felvételek kerülnek forgalomba.
A régi hangversenyek hangképeinek felidézése annyiból is érdekes, hogy az előadóművészet-történet közelmúltjáról ad mindennél megbízhatóbb (hang)képet, ám fokozott mértékű a jelentősége annak, ha időközben szinte kihalásra ítélt műfajok kerülnek átmentésre.
Ilyesmire került sor a közelmúltban, amikor Kemény Egon lánya, Kemény Anna Mária arra az elhatározásra jutott, hogy a zeneszerző halálának 50. évfordulójáról két daljáték CD-albumban való megjelentetésével emlékezik meg.
Több évtizeddel ezelőtt, az Ifjúsági Főosztály szerkesztőjeként gyermekkari művek szerzőjeként találkoztam először a nevével. Összeállításokban szívesen idéztem fel a Játszótéren című dalciklust, a Csillebérci fák alatt, vagy a Sétarepülés című, kamarazenekar-kíséretes szvitet. Többi művének csak címével találkoztam a kartontárban – de tudtam arról, hogy rádiós daljátékok szerzője is.
Érdemes elgondolkozni csodálatosan gazdag nyelvünk szóhasználatán, pontosabban, szavaknak azon a sajátosságán, hogy időről-időre másik, módosult jelentésük kerül előtérbe. Ilyen a „könnyűzene” kifejezés, amely Kemény Egon esetében korántsem csupán slágereket jelent (bár azokat is komponált, és népszerű tánc-számokat), hanem elsősorban az alkalmazott zeneszerzés lehetőségeinek gazdag tárházát. Kemény Egon, aki a családi emlékezet szerint ötéves korától zeneszerzőnek készült, szívesen vett részt mindenfajta zenei háttértevékenységben, beleértve más szerzők műveinek hangszerelését, átiratok készítését, vagy gyakorló muzsikusként korrepetíciót, vezénylést. Saját kompozícióinál az operett és a filmzene jelentett ígéretes pályakezdést, és főként a rádió, ahol gyakran kérték fel rádiójátékok zenéjének megírására. Nevéhez fűződik az első rádiós daljáték (Schönbrunni orgonák, 1937) és az első rádiós nagyoperett (Májusfa, 1949) – ez utóbbival kezdődött a Rádiószínház, majd a Rádió Dalszínháza rendkívül népszerű sorozata. De miként későbbi korszakos jelentőségű kezdeményezés, a TV-operáké, ez is kiszorult a műsoridőből.
Kemény Anna Máriának köszönhetően élvezhető minőségűre feljavított, digitalizált előadások jelentek meg. A Hatvani diákjai című daljátékot, amiért második Erkel-díját kapta, először 1955. január 23-án sugározta a Kossuth adó, a Komáromi farsang első adása 1957. március 9-én volt. Mindkét történet magyar tematikájú, az előbbi szövegét Ignácz Rózsa és Soós László, verseit Ambrózy Ágoston írta, az utóbbinak az írói zenei ismeretterjesztő könyvek szerzőiként ismertek (Erdődy János, Gál György Sándor).
A daljátékokat hallgatva, utólag megérthető, hogyan lehetett egykor TV (és más audiovizuális média) nélkül „élni”. A rádió a színvonalas műsorokkal házhoz szállította a kultúrát, élvezetes formában (általános műveltséget szerezhetett szinte észrevétlen, akinek volt módja rendszeresen hallgatni a műsorokat). A daljátékok felvétele több szempontból is tanulságos. Kiderül, hogy igényes munkával az egykor rendelkezésre álló technikai lehetőségek is biztosították az élményszerű előadás lehetőségét. Atmoszféra-teremtőek a jelenetek, mondhatni, láttatóak. És érthető a történet, „ülnek” a poénok. Az előadók számára korántsem tűnt „hakni”-nak a könnyű műfajba való kalandozás – Bessenyei Ferenc énekes szerepben Hatvani professzorként mutatkozott be a Rádióban, s e daljátékban volt először prózai szerepe is Simándy Józsefnek (Hatvani famulusa, Kerekes Máté). Partnereik között hallhatjuk többek között Petress Zsuzsát és Mezei Máriát. A Komáromi farsangban – élve a stúdió-adta lehetőséggel – több szerep esetében megosztották a prózai és zenei feladatokat, Csokonai Vitéz Mihály beszédhangját Zenthe Ferenc, énekhangját Ilosfalvy Róbert adta, Lillát Házy Erzsébet és Korompai Vali „alakította”, Lavotta Jánost pedig Gönczöl János és Molnár Miklós. Csodálatosan énekel Lehoczky Éva (olasz primadonnaként is kiváló), és elragadóan komédiázik Bájligeti Kázmérként Fekete Pál.
Nosztalgiázás az idősebbeknek, akik annakidején „élőben” találkozhattak ilyen rádióműsorokkal, és időutazás a fiataloknak. Zenészeknek külön tanulságos megfigyelni a műgondot, az igényes interpretációt – és nem utolsó sorban észrevenni azt a mesterségbeli tudást, ami a szerzők részéről biztosította a nívós kikapcsolódást. Hogy a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Lehel György vezényletével milyen kedvvel vett részt ebben a munkában (felvétel-készítő és koncertező munkája mellett), az szintén „átjön” a felvételen.
A „könnyűzene” így nyer sajátos értelmezést ezekben a régi-új felvételekben.
Fittler Katalin
