Menü

Hatvani diákjai

Ár:
5.000 Ft

Kemény Egon
Ignácz Rózsa - Soós László - Ambrózy Ágoston:

Hatvani diákjai

A magyar biedermeier korát bemutató reprezentatív daljáték

Történik Debrecenben, 1780-ban

Hatvani István külföldi egyetemeken elismert tudós. A Debreceni Református Kollégium professzora, ingyen gyógyítja betegeit. A haladást szolgáló kísérleteit sokan varázslatnak, boszorkányságnak tartják. Diákjai Kerekes Máté, Pálóczi Horváth Ádám, és a többiek, édesapjukként szeretve tisztelik, kántussal dicsőítik. 1780-ban a császári biztos Hatvani régi ellenségével, a Kollégium matézis professzorával, összeesküvést tervel ki ellene. Szövetségeseikkel – Bule Lajos a kapatos, volt pedellus, Füzéressy Kristóf, az arisztokrata származására büszke, de bukásra álló kollégiumi diák és előkelő dáma rokona, Elmira – külhoni ajánlat elfogadására próbálják rábírni az „ördöngös” Hatvanit, hogy megszabadítsák tőle Debrecent. Kerekes Máté szegény szolgadiák beleszeret Fodorító Amálkába, akinek apja hallani sem akar róla, mert diplomás férjet szán neki. A gazdag csizmadia céhmester leánya hozományát ősi címerük némi aranyozásához Kristóf szeretné elnyerni, Fodorító Márton vagyonára Elmira is szemet vet. A magyar tudós, Hatvani, hűséges marad nemzetéhez és kedves diákjaihoz, a fiatalok boldogsága lesz legszebb tiszteletdíja.

Korabeli osztályterem
Az osztályterem, ahol a „Hatvani diákjai" számos jelenete játszódik
© Debreceni Református Kollégium Múzeuma

Az MTVA támogatásával

Elérhetőség: Megvásárolható
Egységár: 5.000,00 Ft/db
Menny.:db

Előadók

Kemény Egon - Ignácz Rózsa - Soós László - Ambrózy Ágoston: Hatvani diákjai


Hatvani István, a Debreceni Református Kollégium természettan professzora - Bessenyei Ferenc

Bankós Tóbiás, a matézis professzora  - Kovács Károly
Domokos, a poétika professzora - Bárdi Ödön
Varjas János rektor, professzor - Kőváry Gyula
Kerekes Máté, Hatvani famulusa - Simándy József
Naszályossy - Zenthe Ferenc
Kapocs - Hadics László
Csukás - Suka Sándor
Füzéressy Kristóf - Horváth Tivadar
Szilvássy - Dékány László
Reszegi, pedellus - Csákányi László
Bule Lajos, volt pedellus - Gózon Gyula
Fodorító Márton, csizmadia céhmester - Tompa Sándor
Fodorító Amálka, a leánya - Petress Zsuzsa
Elmira (özv. füzéresi Füzéressy Szvetozálné, Khetsch Elmira) - Mezei Mária
Czibljavzek, császári biztos - Dénes György
Pfutscher - Pethes Sándor
(továbbá: hajdúkapitány, vásári kikiáltó, gyertyamártó, molnárlegény, kofa, pecsenyesütő-asszony, kocsmárosné)

A hegedűszólót Ramor Ervin játszotta.

Közreműködött: a Magyar Rádió 64 tagú Szimfonikus Zenekara, vezényelt: Lehel György, és a Földényi-kórus 40 tagú férfikara, karigazgató: Földényi János.
Zenei rendező: Ruitner Sándor.
Rendező: Molnár Mihály és Szécsi Ferenc.

Bemutató: Magyar Rádió – 1955. január 23., Kossuth adó
 

CD 1


1. Nyitány - 04:40 
(Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

2. Kántus "Jó dolga van a diáknak…" - 00:25
(Simándy József, Földényi-férfikar)

3. Jelenet - 02:29
(Simándy József, Zenthe Ferenc, Sinkovits Imre, Hadics László, Suka Sándor, Dékány László)

4. Jelenet és kántus "Jöjj fel drága holdsugára…" - 01.08 
(Simándy József, Földényi-férfikar, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

5. Szerenád, Amálka – Máté kettőse: "Édes lányka, szép Amálka…" - 02:23 
(Petress Zsuzsa, Simándy József, Földényi-férfikar, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

6. Jelenet - 01:03
(Petress Zsuzsa, Tompa Sándor, Sinkovits Imre, Zenthe Ferenc, Suka Sándor, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

7. Kántus "Uramfia, uramfia, haragszik a csizmadia…" -  00:20
(Földényi-férfikar,  Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

8. Jelenet - 00:44
(Simándy József, Petress Zsuzsa, Tompa Sándor)

9. Jelenet - 04:04
(csembaló-szóló, Mezei Mária, Horváth Tivadar)

10. Elmira chansonja Hatvaniról és a debreceni úri dámákról "Elpirult, miért pirult?..." - 04:07 
(Mezei Mária, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

11. Jelenet - 01:09
(Mezei Mária, Horváth Tivadar, csembaló-szóló)

12. Jelenet - 06:03
(Kovács Károly, Dénes György, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

13. A Kollégium-motívum - 00:36
(Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

14. Jelenet - 04:09
(Mezei Mária, Gózon Gyula, Kovács Károly, Kőváry Gyula, Bárdi Ödön, Csákányi László)

15. A Hatvanira váró négyes "Ez szörnyűség, ez indolencia!..." - 03:33 
(Mezei Mária, Csákányi László, Bárdi Ödön, Kovács Károly, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

16. Jelenet - 01:24
(Kőváry Gyula, Csákányi László, Bárdi Ödön, Mezei Mária, Kovács Károly, Bessenyei Ferenc)

17. Részlet a Kollégium-motívumból - 00:35 
 (Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

18. Jelenet és kántus - 03:39
(Sinkovits Imre, Suka Sándor, Lázár Gedeon, Horváth Tivadar, Hadics László, Dékány László, Csákányi László, Simándy József, Bessenyei Ferenc, Földényi-férfikar)

19. A Hatvanit dicsőítő kántus - 01:55
(Simándy József, Földényi-férfikar, harmónium)

20. Jelenet - 06:13 
(Lázár Gida, Simándy József, Zenthe Ferenc, Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre, Horváth Tivadar, Dékány László, Suka Sándor)

21. Finaletto "Véget ért a tanóra…", "Jó dolga van a diáknak…" - 04:21 
(Simándy József, Bende Zsolt, Bessenyei Ferenc, Földényi-férfikar)

22. Jelenet - 01:31
(Petress Zsuzsa, Simándy József, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

23. Máté és Amálka kettőse "Nincsen messzebb ez az utca…” - 03:41
(Simándy József, Petress Zsuzsa, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

24. Jelenet és kocsiút - 02:30
(csembaló-szóló, Mezei Mária, Horváth Tivadar, szobalány, kocsis, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

25. Jelenet - 05:23 
(Tompa Sándor, Petress Zsuzsa, Mezei Mária, Horváth Tivadar)

26. Elmira és Fodorító kettőse: Dal a bontonról - 03:02 
(Mezei Mária, Tompa Sándor, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

CD 2


1. Jelenet - 03:58
(Bessenyei Ferenc, Simándy József, Petress Zsuzsa)

2. Amálka és Hatvani kettőse "Megkérdeztem a madártól…" - 04:43 
(Petress Zsuzsa, Bessenyei Ferenc, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

3. Jelenet - 01:29
(Petress Zsuzsa, Simándy József, Bessenyei Ferenc)

4. Jelenet - 00:53
(Petress Zsuzsa, Simándy József, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

5. Amálka és Máté kettőse "Ha majd a fény..." és a jelenet vége - 05:02
(Petress Zsuzsa, Simándy József, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

6. A  hajnal-motívum - 00:35
( Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

7. Jelenet - 06:47
(Lázár Gida, Suka Sándor, Zenthe Ferenc, Hadics László, Dékány László, Sinkovits Imre, Horváth Tivadar, Csákányi László, Bessenyei Ferenc, Gózón Gyula, vásári kikiáltó,  gyertyamártó, molnárlegény, kofa, pecsenyesütő)

8. Jelenet - 03:35
(Mezei Mária, Kovács Károly, Gózon Gyula, Horváth Tivadar, Tompa Sándor, szobalány)

9. Kántus "Jöjj fel drága holdsugára…" és Fodorító szerenádja "Édes lányka, szép Elmira…" - 03:28 
(Simándy József, Mezei Mária, Tompa Sándor, Földényi-férfikar, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

10. Jelenet - 04:16
(Sinkovits Imre, Pethes Sándor, Horváth Tivadar, Zenthe Ferenc, Suka Sándor, Hadics László, Dékány László, hajdúkapitány, kocsmárosné, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

11. Pálóczi Horváth Ádám hegedűszólója és Kapocs dala "Még azt mondják, nem illik..." - 02:53 
(Ramor Ervin, Hadics László, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

12. Jelenet - 06:49
(Sinkovits Imre, Gózon Gyula, Zente Ferenc, Suka Sándor, Hadics László, Horváth Tivadar, Pethes Sándor, Dékány László, Bessenyei Ferenc, Simándy József, molnárlegény, gyertyamártó, kocsmárosné, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

13. Bule Lajos dala "Aki felönt a garatra..." - 02:21 
(Gózon Gyula, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

14. Jelenet - 02:19
(Bessenyei Ferenc, Gózon Gyula, Suka Sándor, Simándy József, Sinkovits Imre, Zenthe Ferenc, Horváth Tivadar, Pethes Sándor, Dékány László, kocsmárosné, hajdúkapitány, gyertyaöntő, molnárlegény)

15. Kántus "Jó dolga van a diáknak…" - 00:46
(Simándy József, Földényi-férfikar, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

16. Jelenet - 02:45
(Bessenyei Ferenc, Kovács Károly, Földényi-férfikar)

17. Kántus – részlet - 00:37
(Földényi-férfikar, harmónium)

18. Jelenet - 08:44

(Dénes György, Suka Sándor, Lázár Gida, Kovács Károly, Mezei Mária, Horváth Tivadar, Tompa Sándor, Petress Zsuzsa, Simándy József, Bessenyei Ferenc, Hadics László, kocsmárosné, pecsenyesütőasszony, molnárlegény)

19. Finálé - 03:53 
(Simándy József, Petress Zsuzsa, Sinkovits Imre, Tompa Sándor, Bessenyei Ferenc, Földényi-férfikar, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)

20. Magyar Rádió. Szerzők és szereposztás - 01:25

Mesél a múlt

„A zeneszerző hitelesen és erőteljesen tudta a kort és a helyet megfesteni, zenéje valóban korabeli, kollégiumi hangulatot áraszt.”

 

„Ismét a jól ismert és általánosan kedvelt Kemény-muzsikát hallhatjuk, amely azonban egyúttal őszinte magyarsággal is beszél, és így még közelebb tud férkőzni a zenekedvelő és a zenével most ismerkedő új közönség szívéhez.”

 

„E helyt kell megemlékeznünk az előadókról, akik lelkesen vitték sikerre az új magyar művet.”

Tamássy Zdenkó, Új Zenei Szemle (részletek), 1955


Néhány oldal az akkori Rádióújságból

 
Forrás:                                                                       Forrás:
MTVA Archívum, 1955. január 29.-február 5.     MTVA Archívum, 1955. január 22.-január 29.
 

YouTube videók

Vélemények

5.00
5 értékelés
5
(5)
4
(0)
3
(0)
2
(0)
1
(0)
Írja meg véleményét!
| 5 / 5 csillag!
2020. 01. 29.
18 éves, érettségire készülő diák voltam, amikor az 50 éves mezőkövesdi Szt. László Gimnáziumban megismerkedtem a HATVANI DIÁKJAI c. daljáték Kerekes Máté szolgadiákjaként (az addig számomra ismeretlen zeneszerző) Kemény Egon dallam- és gondolatvilágával. Első hallásra rajongója lettem! Figyeltem a rádió zenei műsoraiban a Kemény Egon szerzeményeket mind hiába!
Budapesten dolgozván, bementem a Rádió-Székházba, kértem, nézzék meg, megtalálható-e a hangarchívumban a Hatvani diákjai daljáték! Nagy örömömre kérésemet siker koronázta!
Megrendeltem az egész daljáték átjátszását magnószalagra így már kedvemre hallgathattam a nagyszerű szerző zenéjét és
kiváló gondolatait amelyek ma is nagyon aktuálisak és tanítandók!
A közelmúltban nagy örömömre kiadásra kerültek Kemény Egon lánya által a HATVANI DIÁKJAI, a KOMÁROMI FARSANG és
a GYERMEKJÁTÉKOK című CD-k, amelyek mindegyike azt igényelné, hogy gyermekeink szellemi, lelki, kulturális nevelése érdekében bekerüljenek az iskolák különböző magasságú osztályainak tananyagába!
Országunk gyermeknevelése, kultúrpolitikája sokat nyerne ilyen központi döntések révén!
Köszönet Kemény Anna Máriának édesapja elhallgatott remekeinek közkinccsé-tételéért!
| 5 / 5 csillag!
2019. 05. 18.
Hétvégén a feleségemmel végighallgattuk a Kemény Egon életmű kiemelkedő darabjait tartalmazó két CD felvételt, melyek felejthetetlen élményt nyújtottak számunkra. Sajnálatos, hogy a rádióban nem játszák ezeket gyakrabban, hiszen a vidám pillanatok és a gyönyörű dalok minden korosztályt elvarázsolnak. Feleségemmel már a bemutatót követően arról beszéltünk, hogy gyermekkorunk legszebb pillanatait idézték a művek, akkoriban mindennaposak voltak a hasonló daljátékok a rádióban, különösen hétvégéken, szülők és gyerekek együtt hallgatták a remekbe szabott műveket. És micsoda remek színészek előadásában! Mi ezeken nőttünk fel, remélem, hogy a mai fiatalságot is megragadja a most kiadott műveinek hangulata és üzenete.
| 5 / 5 csillag!
2019. 05. 12.
Igazi nemzettudatot erősítő darab. Nagy szükség van az ilyen művekre napjainkban. "Haza és szeretet." Mindenkinek ajánlom.
| 5 / 5 csillag!
2019. 05. 02.
Nagyon klassz a webáruház, jól áttekinthető és informatív. Gratulálok! A daljátékok grandiózus szereposztása is már egy különlegesség, nem beszélve a zenéről! Mindkét CD-t szívesen megvesszük.
| 5 / 5 csillag!
2019. 02. 12.
Az előadás után vett CD-t már többször meghallgattuk, legutóbb most a kocsiban. (y)

Megvásárolható
5.000 Ft
Megvásárolható
5.000 Ft
Megvásárolható
20.000 Ft
Megvásárolható
5.000 Ft

Keresés