Blog
Többször feltették már nekem ezt a kérdést. Kemény Egon nem tanított zenei intézményben, nincsenek neves tanítványai, akik életművét, emlékét továbbvitték volna.
Minden máshogy megy, mint ahogyan megszoktuk. Ezzel a mondattal indítom az első újévi blogomat, ami már az idei, korán kezdődött farsangi szezonra esik. Mintha kicsúszott volna alólunk az idő, mégis haladunk, csak másképpen. Ezért különösen jólesik most, hogy az elmúlt két esztendőre visszaemlékezve sok komoly és fontos eseményt említhetek meg, amely zeneszerző édesapám munkásságával függ össze. Néhányat kiemelek ezek közül:
„HÓEMBERNEK SE KEZE, SE LÁBA…”
Az elmúlás havában járunk és ilyenkor átgondolhatjuk, hogy mindaz, ami már nincs velünk, miképpen él tovább bennünk…
Kemény Egon
kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző portréja
(Forrás: Kemény Egon zeneszerző Archívuma)
KEMÉNY EGON kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző születésének 115. évfordulóján
Sokáig tartott, amíg édesapámról Kemény Egon zeneszerzőként tudtam beszélni. Gyengéden szigorú apai szeretete, emberi nagysága, zenei elismertsége és tekintélye egész életemben bennem él – jogutódként meg kellett tanulnom kívülről tekinteni életművére és zenei hagyatékára.
A mai évfordulón néhány gondolattal idézem fel emlékét.
Házy Erzsébet születésnapjának mai évfordulóján tisztelettel és szeretettel gondolok a „Komáromi farsang”-ban alakított főszerepére.
A Balaton szépsége, romantikus hangulata természetesen Kemény Egon zeneszerzőt és szerzőtársait is megihlette.
Kezemben tartom Gyurkovics Mária portréját, a képeslapot közös munkájukkal kapcsolatban 1953-ban írta Kemény Egon zeneszerzőnek.
Ebben az esztendőben különleges a Gyermek–nap is: a járványkrízis után visszakaptuk szabad mozgásunkat, végre kint játszhatnának a gyerekek, ha nem lenne ma olyan esős idő.