Menü

HARMATH IMRE

HARMATH IMRE

HARMATH IMRE
dalszövegíró
(Budapest, 1980. július 23. – Budapest, 1940. szeptember 16.)

(Forrás: HANGOSFILM)

A 22 éves fiatal Kemény Egon zeneszerző Kassáról utazott le Budapestre 1927-ben (miként ezt a „Délibáb” című színházi lap megírta, hogy megismerkedjen az akkor már befutott Harmath Imrével, akivel szerzőtársként szeretett volna dolgozni.
A sors így is rendezte, már az első Kemény Egon számhoz, a „Honolulu” című charlestonhoz is verset írt Harmath Imre, aki így fedezte fel Kemény Egon zeneszerzőt. 1927 – 1936 között dolgoztak együtt, sikerszámaikat kabarék mutatták be és gramofonlemezre vették őket, a Rózsavölgyi és Társa Kiadónál jelentek meg kottáik.
Egymást nagyra becsülő, sikeres művésztársak voltak.

Szeretettel:
Anna Mária

Fővárosi Operettszínház (ma: Budapesti Operettszínház)

  • Kemény Egon – Bródy István – Harmath Imre: „Kikelet ucca 3”
    Pesti operett 3 felvonásban, nagyoperett. Bemutató: 1929. április 27.
    Főszereplők: Somogyi Erzsi, Eggerth Márta, Fejes Teri, Kertész Dezső, Sarkadi Aladár, Halmay Tibor, Kabos Gyula, Szirmai Imre.
    Rendező: Szabolcs Ernő Karmester: Ábrahám Pál. Díszlet: Gara Zoltán. Ruhatervező: Váradi Tihamér. Jelmez: Berkovits Andor. A táncokat betanította: Rott Ferenc.

Kassai Nemzeti Színház

  • Kemény Egon – Bródy István – Harmath Imre: „Kikelet ucca 3.”
    Bemutató: 1929. október 12. Fő szerepekben: Fülöp Sándor, Jeney János, Várady Pál, Farkas Pál, Szigethy Irén, Elek Ica, Kálmán Manci, Szántó Jenő, Némety Zoltán, Simon Marcsa. Rendező: Szántó Jenő. Karnagy: Fischer Károly. Díszlet: Ütő Endre.
    A nyitányt Kemény Egon vezényelte.

Kemény Egon – Harmath Imre szerzőpár modern táncai

A Ma éjjel című CD-n megjelent:

  • Kemény Egon – Harmath Imre: Honolulu Lulu (1927, charleston), Dénes Oszkár; Érczkövy László
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Malvin (1927, charleston), Vig Miklós, Schachmeister Efim tánczenekara
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Sokadika van (1928, foxtrott), Érczkövy László
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Békebeli bakanóta (1928, charleston), Érczkövy László, a Városi színház tagja
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Hej, Kikelet ucca 3! (1929, foxtrott), Vig Miklós, Schachmeister Efim tánczenekara
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Nekem nem kell szerelem (1929, slowfox), Vig Miklós, Schachmeister Efim tánczenekara
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Konstantinápoly (1929, foxtrott), Vig Miklós, Schachmeister Efim tánczenekara
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Feketeszemű kis párom (1929, blues), Vig Miklós, Schachmeister Efim tánczenekara
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Pici piros, kicsi csókos szája (1929, slowfox), Vígh Miklós, Schachmeister Efim tánczenekara
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Ritka madár a szerelem (1935, angol keringő), Dél Tommy, His Master’s Voice; Sebő Miklós, Domina tánczenekar

  • Kemény Egon – Harmath Imre: Egyetlen szerelmesem (1936, tangó dal), Szedő Miklós, dr. Damith-Mándits zenekar
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Légy életem és halálom (1937, tangó dal), Szedő Miklós, dr. Komor Géza Pátria Tánc-Zenekar

További közös szerzemények:

  • Kemény Egon – Harmath Imre: Szerettelek (tangódal, 1927)
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Szeretlek-e még? (tangódal, 1927)
  • Kemény Egon – Harmath Imre: III. Stux (foxtrot, 1927)
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Csússzunk egyet nyuszikám (foxtrot, 1928)
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Barátom, a Kelemen (foxtrot, 1928)
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Dr. Csongorády (foxtrot, 1928)
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Most más a párja (tangódal, 1929)
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Aranypohár a napsugár (angolkeringő, 1936)
  • Kemény Egon – Harmath Imre: Szomorú csütörtök-víg vasárnap (hangosfilm-szkeccs, 1936)

Diszkográfia

  • Kemény Egon: Ma éjjel CD (Válogatás az Országos Széchényi Könyvtár Kemény Egon-gramofonfelvételeiből 1927-1947)

Keresés