ÁPRILISI 27-i BEMUTATÓ VOLT
Lassan 100 éve lesz, hogy a 4 évvel korábban létrejött Operettszínház (akkori nevén Fővárosi, ma Budapesti) bemutatta
Kemény Egon első nagyoperettjét „Kikelet ucca 3.” címmel.
Ahogy telnek az évek, mert már egy ideje foglalkozunk a Kikelet ucca 3. történetével, azaz rövid ismertetésével, szinte egyre érdekesebb ez a mű. 1928-1929-ben, abban a korszakban játszódik, amikor az arisztokrata- és városi, polgári társadalmi szokások éppen változóban voltak és a zene révén országunkba is beáradt az új divat. Gramofonlemezek, táncestélyek… sok oldalról megközelíthető maga a cselekmény is. Érdemes lenne alaposabban foglalkozni vele.
A napi- és a szakmai sajtó nagy figyelemmel kísérte a bemutató előtti operettszínházi hangulatot, a főpróbát és a premiert!
-
Pesti Napló, 1929. idézet, részlet
„Kikelet ucca 3.”
A Fővárosi Operettszínház új magyar operettje
Bemutató: szombat, április 27.
A Fővárosi Operettszínház szombaton, április 27-én mutatja be Bródy István és Harmath Imre Kikelet ucca 3 című operettjét, amelynek zenéjét új magyar talentum, Kemény Egon írta. A Kikelet ucca 3 nem a rendes sablonoperett. Ez egy háromfelvonásos, hét képből álló rendkívül mulatságos, zenés-táncos fotográfia, amely a régi jó pesti világot állítja szembe a mai jazz-korszakkal.”
A zenei rész érdekessége, hogy Kemény Egon 1927-1929 közötti modern táncslágerei mellett természetesen a pesti operett részére újakat is komponált, és külön említendőek a franzstadti sváb kocsmáros dalai, amelyeket Kabos Gyula adott elő.
A Ma éjjel című CD-n az operett új számait hallhatjuk eredeti gramofonfelvételen:
https://kemenyegon.hu/ma-ejjel
6. Hej, Kikelet ucca 3!, foxtrott – Fejes Teri, Halmay Tibor
7. Nekem nem kell szerelem, slowfox – Kertész Dezső kabarédala
8. Konstantinápoly, foxtrott – duett, Szokolay Olly, Radó Sándor táncos slágere
9. Feketeszemű kis párom, blues – duett, Somogyi Erzsi, Kertész Dezső
10. Pici piros, kicsi csókos szája, slowfox – Fejes Teri, Halmay Tibor
6-10. Bemutató: Fővárosi Operettszínház, Kikelet ucca 3., pesti operett, 1929. április 27.
