Menü

KEMÉNY EGON ÉLETÉNEK JÚLIUSI ÉVFORDULÓI

KEMÉNY EGON ÉLETÉNEK JÚLIUSI ÉVFORDULÓI

Sokan vagyunk, akik szeretettel és tisztelettel gondolunk Kemény Egon zeneszerzőre, aki két alkalommal kapta meg a zeneszerzőknek adható legmagasabb művészi elismerést, az Erkel Ferenc-díjat.

Zenei pályája 21 éves korában Kassán indult, ahol a Bécsi Zeneakadémia elvégzése után először lépett a nyilvánosság elé saját műveivel, éppen száz évvel ezelőtt, 1926-ban. 

Első nagy sikerét már Budapesten aratta, 1927-ben a „Honolulu” című charleston táncszámával, így ismerkedett meg Harmath Imrével, akivel budapesti évei alatt egyik slágert a másik után nyújtották át a közönségnek. Az Operettszínház igazgatósága felkérésére került színre a „Kikelet ucca 3.” című nagyoperettjük, amelyet a tavaszi premier után Kemény Egon 24. születésnapján a Kassai Nemzeti Színház is bemutatott.

https://kemenyegon.hu/ma-ejjel

Felvidéki lapok épp úgy, mint a budapesti színházi lapok kiemelik a fiatal zeneszerző kiemelkedő tehetsége mellett komoly és szelíd viselkedését, és „a mi Egonunk”-ként említik. Vajon megünnepelték-e július 15-én, a német és osztrák naptári hagyomány szerint az Egon-napot? Ő biztosan nem is gondolt erre, jelleme nem engedte, zenei munkássága lekötötte. Gyermekkorában Bécsben és Kassán családi körben talán megemlékeztek névnapjáról, akkor más idők, más szokások jártak.

2013 óta a közel negyven esztendőn át tartó alkotói, zeneszerzői pályája és sikerei egyre inkább napfényre kerül. Rádióműsorokban, publikációkban átfogó képet kapunk Kemény Egon rendkívül sokoldalú műfaji kompozícióiról és életéről. Ebbe a gazdag színvilágba nézhetünk bele a sok-sok rádióműsor közül az egyik 1965. évi programot szemügyre véve.

  

Gencsy Sári operaénekesnő       Kemény Egon zeneszerző

2026. július 23-án Kemény Egon kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző halálának évfordulóján a Dankó Rádió „Túl az Óperencián” című programja Egri József szerkesztő-műsorvezető közreműködésével szép megemlékezést tartott. 

Felidézte Kemény Egon karrierjének kezdetét  majd megemlítette a hatalmas életmű egyes részleteit. Mindehhez méltó volt a két kiválasztott és hallható zenei részlet: Kemény Egon legnagyobb színpadi sikerének, a „Valahol Délen” című nagyoperettnek a „Még nincsen senkim sem…” kezdetű duett foxtrott száma Rátonyi Róbert és Gyenes Magda előadásában, a verset Erdődy János írta, és zárószámként Gencsy Sári operaénekesnő énekelte a rádiófelvételen Romhányi József versére Kemény Egon „Óra-keringő” című dalát.

A műsor itt hallgatható meg: https://mediaklikk.hu/musor/tul-az-operencian/

Kemény Egonról szóló írásokat, megemlékezéseket Publikáció rovatunkban találnak kedves olvasóink, továbbá:

https://atempo.sk/hirek/113-bemutato/47332-120-eve-szuletett-kemeny-egon-zeneszerzo-aki-gyermek-es-fiatalkorat-kassan-toltotte.html

https://www.televizio.sk/2022/09/kemeny-egon-a-radiodaljatek-es-a-radiooperett-mufajteremto-zeneszerzoje-meghivo/

https://felvidek.ma/2025/10/13/kemeny-egon-egy-kassai-zeneszerzo-akit-ketszer-kellett-felfedezni/

Örvendetes, hogy egyre többen ismerik és szeretik Kemény Egon zenéjét most, a 21. században is.

Keresés