SZEPTEMBERI AGGODALOM A MAGYAR RÁDIÓÉRT

Kemény Egon kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző munkássága 1934-től élete végéig a Magyar Rádióhoz kapcsolódott, színpadi műveit a Fővárosi Operettszínház mutatta be.
Megmarad-e a Magyar Rádió épületegyüttese és a Pagoda vagy lebontják-e és más célra használják kulturális örökségünket?
Sávoly Tamás hosszú évtizedek óta foglalkozik a Magyar Rádió történetével, az interneten is megjelent egyik összefoglalójában olvashatjuk:
„A világ legrégibb működő stúdiópalotája 1928. október 8. – 2024. szeptember 25., békeidőben harmadik ostromát éli. Kettővel sikerrel dacolt. Mit pusztít el a bontó?
1. A világ legrégibb műsorszórójának a Telefonhírmondónak a működési épületét.
2. Magyarország nemzeti kultúrájának a kisugárzóhelyét.
3. Egy Nobel-díjas akusztikus Békésy György stúdióit.
4. Magyarország legnagyobb templomát, amelyet Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Pius pápa áldott meg és nyilvánított szakrális térré 1938. május 29-én.
5. Egy nemzetmegtartó emlékhelyet. A határon túl élő magyarság egyetlen reményét, hogy magyar szót halljon, kapcsolatot tarthasson az anyaországban élőkkel és üzenhessen szeretteinek. Innen kötöttek össze családokat a nemzetközi vásárok a világháború, a felszabadulás idején, 1956 és 1989-ben.
6. A zsidótörvények alatt a zsidó művészek egyik menedéke a nyilas kormánybiztos kinevezéséig, 1944. április 1.
7. 1956-os történelmi emlékhely. Itt alakult meg és működött a Magyar Rádió Forradalmi Munkástanácsa és a Szabad Kossuth Rádió. Innen irányították 1956-ban a parlamenti stúdió műsorkészítését, kötöttek össze sok ezer családot.
8. Magyarország legnagyobb tanterme 1993-ig. Klebelsberg által meghirdetett oktatási és nevelési központ.
9. Magyarország legnagyobb színházterme és színházi oktatóhelye 2020-ig.
10. Magyarország legnagyobb koncertterme 2024. május 14-ig. A Zeneakadémia egyik vizsgahelyszíne 2020-ig.
11. Magyarország egyetlen nemzeti hangtárának rögzítőhelye és őrzője 2020-ig.
12. Magyarország egyik legnagyobb hírtovábbító háza.”
Kiváló összefoglaló, a legrövidebb lényegi pontokkal.
Mindenképpen említsük meg még Dr. Dohnányi Ernő nevét is, aki a magyar zenei életben nagy tekintélynek örvendett és az új, világszínvonalú, VI-os stúdió létrejöttében kulcsszerepet játszott.
A VI-os stúdió tette lehetővé a stúdió előadásokat, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának megalakulását,és helyet adott a próbáknak és az előadásoknak.
KEMÉNY EGONÉLET MŰVE válogatás CD-SOROZAT öt albuma közül négy felvétele a Magyar Rádióban készült,
Reméljük, hogy kulturális feladatok betöltésére, felújítva ismét megmenekül a Magyar Rádió!