Menü

FEBRUÁR 7. AZ ELSŐ CD-BEMUTATÓ ÉVFORDULÓJA

FEBRUÁR 7.  AZ ELSŐ CD-BEMUTATÓ  ÉVFORDULÓJA

Öt évvel ezelőtt, február 7-én az Óbudai Társaskör adott otthont a 
KEMÉNY EGON ÉLETMŰVE válogatás CD-SOROZAT
első albumai bemutatójának. Azóta a két dupla albumot három új CD-kiadvány követte.

 

A Magyar Rádió felkérésére készült művek restaurált és digitalizált rádiófelvételei jelentek meg:

Kemény Egon – Ignácz Rózsa – Soós László – Ambrózy Ágoston: Hatvani diákjai (1955), és 

Kemény Egon – Gál György Sándor – Erdődy János: Komáromi farsang (1957) című daljátékok, amelyek magyar szellemi nagyságokat állítanak középpontba:  

• Hatvani István tudós professzort diákjaival a 18. századvégi Debreceni Kollégiumban, és 

• Csokonai Vitéz Mihály költőt szerelmével, Lillával, és barátjával, Lavotta Jánossal Komáromban, az 1798-as év farsangján.

A fordulatos cselekményű, zenéjében és nyelvezetében korhű színművek szórakoztató és  vidám, máshol szívszorító jelenetei élvonalbeli művészekkel a fő szerepekben – Bessenyei Ferenc (Hatvani professzor), Házy Erzsébet (Lilla), Ilosfalvy Róbert (Csokonai Vitéz Mihály), Petress Zsuzsa, Simándy József, Sinkovits Imre, Zenthe Ferenc, és karakterszerepekben: Berky Lili, Bilicsi Tivadar, Fekete Pál, Horváth Tivadar, Gózon Gyula, Lehoczky Éva, Mezei Mária, Rózsahegyi Kálmán, Tompa Sándor – értékes élményt nyújtanak a közönség minden korosztály számára. 

A CD-bemutatón közreműködött:

Kemény Anna Mária, Kemény Egon kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző zenei örökségének producere

Nagy Ibolya, Déryné-díjas énekművésznő, a Dankó Rádió Túl az Óperencián című műsorának szerkesztő-műsorvezetője

Kassai István, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

Pánczél Klaudia operaénekesnő

Medveczky Balázs színész

Díszvendég: 

Simándy József operaénekes özvegye, Jutka asszony

A CD-bemutatóról készült filmfelvétel Kemény Egon YouTube csatornáján tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=FMRDsMg0nX4

Keresés