RITKA MADÁR A SZERELEM
Május, szerelem… Kemény Egon kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző műveiben mindkettő egybefonódva is gyakran felbukkan. Elsőként a „Kikelet ucca 3.” című nagyoperettben, ahol 1929-ben a franzstadti sváb kocsmáros eladó lányát a fiatal gróf május elsején ismeri meg a Ligetben…
Óriási meglepetés ért, amikor megtudtam, hogy magángyűjteményekből az Országos Széchényi Könyvtár állományába került az a dal, amelynek rendkívüli sikeréről még édesapám is említést tett a Magyar Rádióban vele készült egyik portréműsorában. Gyermekkoromban én is hallottam a vonószenekari hangszerelésben felújított angol keringőt.
Csakhogy az eredeti (1935) gramofonlemezek 3 különböző felvételen három különböző előadót és zenekart őriztek meg! Ezek közül 2 felvételt válogattam a „Ma éjjel” CD albumba, a KEMÉNY EGON ÉLETMŰVE válogatás CD-SOROZAT 4. korongján meghallgatható.
A dalkeringőt Kemény Egon akkor komponálta, amikor visszatért Berlinből Budapestre, ez volt első nagy sikere itthon ebben az időben. Szerzőtársa Harmath Imre, akivel már a „Kikelet ucca 3.” előtt is együtt dolgoztak sikerszámaikon, majd azután is, ezek közül a Ma éjjel CD-n al alábbiak hallhatóak:
2. Kemény Egon – Harmath Imre: Malvin - 02:20
(1927, charleston), Vig Miklós, Schachmeister Efim tánczenekara
3. Kemény Egon – Harmath Imre: Sokadika van 1 - 03:00
(1928, foxtrott), Érczkövy László
4. Kemény Egon – Harmath Imre: Sokadika van 2 - 02:12
(1928, foxtrott), Érczkövy László
5. Kemény Egon – Harmath Imre: Békebeli bakanóta - 02:56
(1928, charleston), Érczkövy László, a Városi színház tagja
6. Kemény Egon – Harmath Imre: Hej, Kikelet ucca 3! - 02:42
(1929, foxtrott), Vig Miklós, Schachmeister Efim tánczenekara
7. Kemény Egon – Harmath Imre: Nekem nem kell szerelem - 02:38
(1929, slowfox), Vig Miklós, Schachmeister Efim tánczenekara
8. Kemény Egon – Harmath Imre: Konstantinápoly - 02:54
(1929, foxtrott), Vig Miklós, Schachmeister Efim tánczenekara
9. Kemény Egon – Harmath Imre: Feketeszemű kis párom - 03:20
(1929, blues), Vig Miklós, Schachmeister Efim tánczenekara
10. Kemény Egon – Harmath Imre: Pici piros, kicsi csókos szája - 03:19
(1929, slowfox), Vígh Miklós, Schachmeister Efim tánczenekara
11. Kemény Egon – Harmath Imre: Ritka madár a szerelem - 02:51
(1935, angol keringő), Dél Tommy, His Master’s Voice
12. Kemény Egon – Harmath Imre: Ritka madár a szerelem - 02:57
(1935, angol keringő), Sebő Miklós, Domina tánczenekar
13. Kemény Egon – Harmath Imre: Egyetlen szerelmesem - 03:16
(1936, tangó dal), Szedő Miklós, dr. Damith-Mándits zenekar
14. Kemény Egon – Harmath Imre: Légy életem és halálom - 03:08
(1937, tangó dal), Szedő Miklós, dr. Komor Géza Pátria Tánc-Zenekar
Szép tavaszt és kellemes zenehallgatást kívánok!
Szeretettel:
Anna Mária
